2014. december 26., péntek

Váratlan meglepetés!:)

Drága Olvasóim!:)

Először is szeretnék kellemes ünnepeket kívánni nektek!:)
Másodszor pedig elnézést kérni, azért, hogy ez nem egy újabb nap lesz a mi Nikink életéből, hanem inkább egy személyesebb jelegű bejegyzés.


A blog megkapta a legelső díját! Ami nekem nagyon nagy öröm:)




Szabályok:
- Köszönd meg a díjat annak, akitől kaptad!
- Írj tíz dolgot magadról!
- Válaszolj tíz kérdésre!
- Írj tíz kérdést!
- Küldd tovább tíz embernek!


Itt is nagyon szépen köszönöm Lexienek a díjat!:) Tényleg nagyon jól esett, hogy gondoltál rám is:)

10 dolog rólam:

  1. Hétvégente egész nap pizsamában vagyok, ha nem kell sehova sem mennem. Mindig elhatározom, hogy  felöltözöm, de valahogy mindig elmarad:D
  2. Ha olvasok egy könyvet teljesen bele élem magam. Nem érdekel ki vagy mi van körülöttem, ha a könyvben valami vicc van akkor én hangosan nevetek, ha valami rossz dolog történik akkor néha felkiáltok, és ha valami különösen szerelmetes dolog van akkor 'óóóó'-zva szoktam olvasni a sorokat:D
  3. Ha beszélgetnek mellettem képtelen vagyok olvasni. Vagyis pontosabban ha értem miről beszélnek. De azonban hangzavarban minden figyelmemet a könyvnek tudom szentelni.
  4. 'Enyhén' telefon függő vagyok, de szinte mindig tagadom. Nem játszani szoktam, hanem folyamatosan az Instagrammot, Facebookot,, meg a Blogger alkalmazásokat bújom. Pedig tudom, hogy nem jött semmi új értesítés, mert azt úgy is kiírná, de ez engem nem érdekel:D
  5. Könnyen oldódom bármilyen ismeretlen társaságban, de csak akkor ha van minimum egy ismerősöm. Mindegy, hogy ő ismeri-e a többi tagot, vagy sem csak az a lényeg, hogy legyen egy ismerős. Az is lehet, hogy végül teljesen máshova keveredünk (pl egy tábor alatt) csak kell a tudat, hogy ha nem sikerül senkivel sem jól kijönnöm akkor ő ott van, de szerencsére eddig mindig sikerült hamar feloldódni és egy társaságban is maradni az illetővel:)
  6. UTÁLOM a hideget meg a havat. Nem csak nem szeretem, mint a többi ember, hanem ki nem állhatom! Én legszívesebben egész télen és ősz végén a házunkban vagy valami meleg helyet néznék ki az ablakon és bámulnám a fázó embereket:D
  7. Elég sápadt vagyok. És ezt sokan szokták mondani is. De szerencsére azt is, hogy jól áll és, hogy ez olyan lalás, így nem zavar:D
  8. Mindig reggelizem, és ha egyszer is elfelejtem akkor már az első szünetre keservesen szenvedek a kajáért:D
  9. IMÁDOK enni! De nem csak úgy divatból mondom, mint sokan (nem bántásból). Hanem tényleg imádok. Nem sok mindent, de azokból rengeteget. Nem csak ilyeneket, hogy hambi, pizza, csoki. Hanem én pl egyszerűen imádom a sajtot:D Jó ez így leírva igen hülyeségnek látszik, de én tényleg így érzek a sajt iránt:D 
  10. Enyhén unikornisfetisiszta vagyok.

Lexie kérdései:
  1. Mi a legrosszabb tulajdonságod? - Talán az, hogy nem szeretem kimondani ha gondom van valakivel/valamivel. És ha egyszer kimondom akkor nem hagyom a másikat szóhoz jutni és minden sérelmem elmondom, és annak pedig sértődés lesz a vége.
  2. Ha találkozhatnál egy híres emberrel, ki lenne az és miért? Mit mondanál neki? - Hm, talán mondjuk Alex Turner. És egyszerűen megnyalnám vagy elérném, hogy ő nyaljon meg, hogy aztán birtokomban legyen a DNS-e, és így tudnám klónozni:D
  3. Mi alapján választod ki, hogy miről írj? - A sulis téma onnan jött, mert szerintem arról egész könnyű írni, mert ide akár a saját élményeid közül is írhatsz (néha én is szoktam:D). A bentlakásos suli, azt meg nem tudom. Talán azért, mert itt nem kell szülőkről írni és szinte mindig együtt lehetnek a szereplők.
  4. Volt már olyan, hogy azt fontolgattad, abbahagyod az írást? Ha igen, miért? - Persze, hogy volt. Most is fontolgatom. Egyik elég rossz tulajdonságom, hogy nem szeretek feleslegesen dolgokat csinálni. Vagy visszajelzés nélkül. Ha magamnak írnék (nem azt mondom, hogy nem szoktam, mert nagyon is szoktam) akkor nem a neten tenném. És érdekel, hogy mások mit gondolnak és, hogy van-e értelme folytatni.
  5. Mi az, amitől a leginkább félsz? - "A feledéstől." - A.W.
  6. Mi a kedvenc színed? - Hm, nem tudom. Talán a fekete. Nem azért, mert nem öltözködöm színesen, hanem inkább azért, mert ha a feketét elképzelem embernek akkor nem olyan pöffeszkedő, mint a többi szín:D Jól van na, csak picit vagyok hülye:P Na jó, meg hát túl színesen sem  szoktam öltözködni.
  7. Milyen témájú könyveket szoktál olvasni? - Bármilyet, ami jó:D Minden témából a legjobbakat. Én ilyen maximalista jellem vagyok:D
  8. Belföld vagy külföld? - Nekem aztán oly mindegy. Az engem körülvevő emberek a fontosak és, hogy jól meglegyek velük. Talán így átgondolva mégis belföld, mert a kintiekkel nem tudnék beszélni. És hát én eléggé szeretek beszélni:D
  9. Ki a kedvenc sportolód? - Őszintén?:D Nekem nincs olyanom.
  10. Mi életed legmeghatározóbb élménye? - Hm, ez nehéz kérdés. Talán egy történelmi film lenne az, aminek sem a címére, sem a témájára nem emlékszem. Csak arra, hogy ekkor jöttem rá, hogy minden ember meghal. Még a szeretteim is.
Kérdések:
  1. Melyik az a könyv ami valamiért nagy hatással volt az életedre? És miért volt azzal?
  2. Szerinted mit értünk az alatt, ha valaki szerelmes? Milyen érzés?
  3. Mi a véleményed arról, hogy a szerelmet a gyűlölettől csak egy vékony vonal választja el?
  4. Milyen szabályok szerint éled az életed?
  5. Hiszel valamiben? Mondjuk például abban, hogy minden emberben van valami jó és, hogy ezt csak meg kell találni?
  6. Ha tudnád, hogy már csak egyetlen egy napod van hátra az életből, akkor mik lennének azok a dolgok amiket megtennél?
  7. "Porból lettünk, porrá leszünk" (Nem a film!:D A mondat) Mi a véleményed?
  8. Na és mi a véleményed az eddigi igen filozofikus kérdéseimről?:D
  9. Szereted az unikornisokat? Ha igen, miért, ha meg nem akkor miért?
  10. Miért és mikor kezdted az írást? Van vele valami célod? Ha van, akkor mi?
Akiknek továbbküldöm:

2014. december 18., csütörtök

Szeptember 3. 1/2

Szeptember 3.



Kedves naplóm!
Eléggé izgulok a mai nap miatt. Ma már lesz tanítás. Meg hát Bence mellett ülök. Jajj.. Remélem ma beszélünk is valamennyit. De nekem lassan mennem kell. Szerintem a többiek is nemsokára felébrednek. Hú, képzeld! Felkeltem időben! Én!

-  Mit írsz? – kapta ki a kezemből a naplómat Bogi.
- Jajj… Semmit! Add ide! – kaptam a könyvecske után.
- Naa.. Mond már el! -, de azért felém nyújtotta a noteszt.
- Hát, ez itt a naplóm
- Te írsz naplót?
- Igen, mindig azt írja! – szólalt meg Vani. Éppen az ágyán ült és egy hatalmasat nyújtózott.
- Beleolvashatok?
- Sosem engedi – mondta Vani két ásítás között. 
- Egyszer talán – vágtam rá pont egyszerre vele.
- Oké, oké. Nem erőltetem. De szerintem kezdjünk el készülődni, mert 7 óra van – mondta Bogi.
- Stipi- stopi elsőnek a fürdőszoba! – kiáltott fel Vanessza és felkapta a törülközőjét és aztán nagy papucs csattogás kíséretében berohant a fürdőszobába. 
Én meg odaléptem a szekrényemhez. Na jó, akkor keressünk valami ruhát. Vajon Bencének mi tetszene? Jajj, miért gondolok mindig rá?! De azért Bogi hátha tudja mi tetszik neki.
 - Khm.. Bogi! Lehetne egy kérdésem? - fordultam felé, miközben az ujjaimat tördeltem. 
 - Hát persze! - nézett ő is rám.
 - Háát.. A tesódnak milyen lányok tetszenek? A sportosak vagy a nőiesebbek? 
 - Az a fontos, hogy legyél önmagad! 
 - Oké, oké persze... 
 - De egyénként.. én sem tudom - nevetett Bogi -, de szerintem te tetszel neki! 
 - Jajj, nem kell ezt mondanod csak azért, mert kedvelsz! 
 - Honnan tudod, hogy kedvellek? - nézett rám felhúzott szemöldökkel.
 - Hát én csak úgy gondoltam...,mivel.. hááát - hebegtem teljesen összezavarodva.
 - Jajj, ne hülyéskedj már! Persze, hogy kedvellek! - nevetett rám.
 - Ja, jó, oké - mosolyodtam el én is.
 - Lányok! Van itt valaki? - dugta ki a fürdőszoba ajtón a fejét Vani. 
 - Nem, nincs - feleltem neki.
Amint felfogta a választ gyorsan kirohant a fürdőből. Egy szál törülközőben.
 - Elfelejtettem bevinni a ruháimat - magyarázta meg a helyzetet. 
Ekkor rontott be az ajtón Ádám. Ennek a gyereknek mindig akkor kell megjelennie, amikor valaki hiányos öltözetben van. Múltkor ő, jelen esetben pedig Vani. Aki viszont először észre sem vette, mert fél kézzel a szekrényében turkált a másikkal pedig a törülközőjét tartotta. 
 - Niki! Nem raktad el a fogkefém? - nézett rám a drága bátyám. 
Én meg értetlenül bámultam rá. Miért nem esik le neki, hogy nem éppen jó időben jött?! Egy halk kis sikkantást hallottam. Hát igen, Vaninak most tűnt fel a bátyám. Gyorsan be is rohant a fürdőbe.
 - Nikii! Figyelsz te rám?! - bámult a képembe Ádám. 
 - Khmm.. - néztem fel rá - drágám, tudom, hogy nem túl jó az empátiád, meg a reakció készséged, de attól még talán feltűnhetett volna, hogy talán egy picurit rosszkor jöttél. De így, hogy nem tűnt fel segítek egy picit... Tűnés! - és elkezdtem kifelé tolni a szobából.
 - Oké, oké húgi! Nem kell rögtön idegesnek lenni - tette védekezően maga elé a kezét és elkezdett magától hátrálni. 
 - Ez teljesen hülye! - tört ki a nevetés Bogiból, amint bevágtam az ajtót az én drága bátyám háta mögött. 
 - Elment? - nyitotta ki a fürdőszoba ajtót Vani (most már felöltözve). 


Vani

Mint mindig most is nagyon csinos volt. Egyszerűen imádom a stílusát! Én is gyorsan kivettem pár ruhát a szekrényből, felkaptam a törülközőm és aztán Bogi felé fordultam.
 - Most mehetek én? - kérdeztem tőle.
 - Persze - válaszolta.
Így gyorsan bementem a fürdőbe. Először lezuhanyoztam. Aztán felvettem a végül kiválasztott ruhákat. 

Niki

Feltettem egy kevés sminket, hogy azért valami emberi külsőm legyen. A hajam végül összefontam két copfba, és nem leengedtem. Gyorsan kijöttem a fürdőből, hogy Boginak is legyen ideje.
 - Mehetsz! - léptem ki az ajtón.
 - Oké.
Lehuppantam az ágyamra és elővettem a telefonom. Hoppá! 4 nem fogadott hívás anyutól. Na majd este visszahívom. Gyorsan még Facebookra is felnéztem. Két ismerősnek jelölés. Az egyik Bogitól a másik pedig Bencétől. Gyorsan visszajelöltem mindkettőjüket aztán pedig elkezdtem böngészni Bence oldalát, Hú, hogy milyen jól néz ki a profilképén! Éppen egy padon ül a kezei hanyagul az ölébe ejtve, és úgy néz fel a telefonjából, mintha csak éppen a kép előtt szóltak volna neki. Magyarul teljesen spontán. Mi lenne ha lementeném? Na jó, ez egy nagyon elmebeteg ötlet. 
 - Vani! Téged is bejelölt Bence? - néztem fel a szintén telefonját nyomkodó barátnőmre.
 - Várj egy pillanatot.. - és gyorsan elkezdett keresgélni. - A-am - nézett fel rám azzal az "én átlátok mindenen" mosolyával. - Tuti bejössz neki!
 - Nem hiszem... 
A beszélgetésünket egy kopogtatás szakította félbe.
 - Várj! Kinyitom én - pattant fel Vani. 
Azzal gyorsan odament az ajtóhoz és egy gyors mozdulattal kinyitotta (vagy inkább kicsapta ha van ilyen szó). A csattanásra felkaptam a fejem és az ajtóban a nevető Bencét láttam meg. A lélegzetem is elállt. A telefonom gyorsan és "feltűnés mentesen" félrehajítottam és ültemben az ajtó felé fordultam. Egyszerűen fenomenálisan nézett ki! És csak most tűnt, fel, hogy ha nagyon nevet akkor van két kis gödröcskéje. 
 - Hupsz! Bocsi - szabadkozott nevetve és végtelenül cukin Vani - Amúgy szia!
 - Sziasztok - hagyta abba a nevetést, és Vanessza feje felett átnézve rám mosolygott. 
Nekem meg kihagyott vagy kettőt a szívem. Annyira zavarban voltam, hogy alig bírtam megszólalni és fülig pirultam, A fenébe ezzel a hülye pirulóssággal, vagy hogyan is nevezik az ilyet. Akkor kaptam csak észbe amikor Vani felém fordult, úgy hogy Bence ne lássa és felvonta a szemöldökét.
 - Szia - köszöntem neki vissza. És amint kellő mértékben összeszedtem magam rávillantottam egy 1000 wattosnak szánt mosolyt.
 - Bogi? - kérdezte, miközben körbenézett a szobában a húgát.. vagy nővérét keresve. 
Tényleg majd ezt is meg kell kérdenem! Hogy melyikük az idősebb.
 - Zuhanyzik -  szólalt meg Vani, amint rájött, hogy én nem fogok válaszolni.
 - Ja, akkor bocsi a zavarásért - azzal meg is fordult.
Nehogy már elmenjen!
 - Ha szeretnéd nyugodtan megvárhatod! - kiáltottam utána. 
Pár pillanat múlva megjelent az ajtóban mosolyogva.
 - Biztos? - kérdezte az egyik szemöldökét felvonva.
 - Aham - válaszoltam.
 - Hát akkor megvárom - azzal oda is ment az egyetlen kinyitható székhez, és egy laza mozdulattal kinyitotta, aztán leült szinte az ágyam végével szembe. Én meg csak pirultam. Közben Vani is törökülésben leült az ágyára, a fejét a térdén könyökölő kezén nyugtatta. 
 - Amúgy miért jöttél? - kérdezte Vani Bencétől.
 - Ja, csak szeretnék Bogival beszélni.
 - Miről?.. -pillantottam fel a kezem nézegetéséből. 
 - Jajj, bocsi. Lehet, hogy nem rám tartozik. Tényleg bocsi! - kezdtem szabadkozni, amikor Bence nem válaszolt.
 - Nem.. Nem olyan amit te ne hallhatnál. Csak annyi, hogy ma hívtak a szüleim és azt mondták, hogy nem tudnak hazajönni az őszi szünetre, mert túl sok a munka. Így vagy egyedül leszünk a régi házunkban, ami Boginak nagyon nem fog tetszeni, vagy megyünk Ausztriába. Ami meg egyikünknek sem fog tetszeni - mosolygott szomorúan.
 - Vaagy.. Amit már mondtam.... Hozzánk.. Khm.. Ténylegbármikorjöhettek- hadartam zavartan. 
 - Tényleg köszönjük, de nem akarunk rajtatok lógni. Meg hát a szüleitek mit szólnának? 
 - Jajj, ne már! Én is mindig náluk lógok! Most az a plusz mínusz két ember! - szólt közbe Vani. 
 - Ha anyu őt meg tudta szokni akkor már bármit kibír.
Vani először halkan kuncogott, de mikor felfogta, hogy mit is mondtam durcásan pillantgatott felém.
 - Hát, oké. Köszönjük. Még megbeszélem Bogival.. Meg persze a szüleimmel. Mintha annyira érdekelné őket, hogy mi van velünk.
Nagyon sajnáltam őket. Jó, persze lehet, hogy a szüleik csak kint találtak munkát, de attól még talán lehetne jobban kezelniük a helyzetet. Mondjuk legalább előre eltervezni a szüneteket.
 - Miről maradtam le? - jött ki a fürdőből Bogi 

Bogi

 - Asszem őszi szünetben Nikiéknél csövelünk - nevetett Bence.
 - Jujj - kiáltotta Bogi.
És a következő pillanatban már a nyakamban lógott. Mikor abbahagyta rám nevetett én pedig nevettem vele együtt.
 - Lassan indulni kéne - szakította félbe a lelkizésünket mosolyogva Bence. 
 - Jujj, tényleg - ugrott fel az ágyáról Vani.
Bogi is elindult, de én felé nyújtott kezekkel jeleztem, hogy nem tudok felállni, és, hogy húzzon már fel.
 - Menjetek csak előre! Mindjárt mi is megyünk - szólt nekik Bence, mielőtt Bogi segíthetett volna nekem.
Értetlenül néztem a lányokra, akik ugyanilyen tekintettel néztek rám. De végül egy biztató mosoly kíséretében kimentek a szobából. Amint ők kimentek Bencére néztem azzal az amolyan "Most mivan?!" nézésemmel. Ő csak elmosolyodott és odalépett az ágyamhoz, hogy segítsen felállni. Tényleg, elfelejtettem leengedni a karjaim. El tudom képzelni, hogy most milyen idiótán nézhetek ki. Ő meg mintha gondolatolvasó lenne elnevette magát. Megállt az ágyam előtt én pedig vér vörös fejjel pislogtam fel rá. Most mi a fene fog történni?! Aztán egyszer csak megragadta a kezem és egy határozott mozdulattal, de mégis gyengéden felhúzott. Viszont a lendület túl nagy volt, meg hát tudni illik, hogy én mennyire béna vagyok, így majdnem rázuhantam. De szerencsére gyorsan elkapta a derekam, mielőtt még mind ketten egy igazán elegáns és bájos mozdulattal hátra zakóztunk volna (amúgy, hihi.. én puhára estem volna:D). Ott álltunk. Ő fogta a derekam, én a mellkasán támaszkodtam. A pulzusom az egekben, az arcom vérvörös, a lepkéim örömtáncot járnak. Úristen! Képzelődöm, vagy komolyan közelebb hajolt. Meg fog csókolni?! Mert ha igen akkor én elájulok! Az orrunk már majdnem összeért. Ő mosolygott és egyenesen a szemembe nézett azokkal a mogyoróbarna szemeivel. Ilyen közelségből akár a szeplőit is megtudnám számolni. Aztán végül az orrunk összeért, és óvatosan megfogta a tarkóm...

2014. december 17., szerda

szeptember 2.

 - Nikol!! - ordibált a fülembe Vani. Ennek meg mi baja lehet? Hagyjon már békén!
 - Kelj fel!! - szállt be Bogi is. Már ő is kezdi? Ezt még megbánja!
 - Nikooool!! - ordibálták most már egyszerre. Na jó, ebből elég! Most felülök, és...
 - Fél nyolc van! - mondta Vani. Hirtelen felültem, és kinyitottam a szememet. Mindketten ünneplőben voltak.


  Vani:

Bogi:

 - Úristen! - gyorsan kipattantam az ágyból, és beromboltam a fürdőbe. Még sosem készülődtem ilyen gyorsan! :) A végeredmény pedig:

 - Oké, mehetünk! - rontottam ki a fürdőből. 
 - Jó, akkor siessünk, mert nyolc van! - és Vani már ki is rohant az ajtón. Én meg Bogi furán utána néztünk.
 - Ugye tudja, hogy még csak negyven van? - kérdezte szemöldög felhúzva Bogi.
 - Szerintem nem, de azért menjünk - válaszoltam mosolyogva. El is indultunk. Az udvaron elkezdtük keresni Vanit. Mikor megtaláltuk épp tanácstalanul forgott körbe.
 - Kit keresel? - fogtam be a szemét hátulról. Ő halkan felsikkantott, de ahhoz elég hangosan, hogy tíz méteres körzetben mindenki minket bámuljon. 
 - Téged! 
 - Hát itt vagyok - mosolyogtam rá.
 - Vettem észre! - próbált durcás fejet vágni, de Bogi belebökött az oldalába, ami egy röhögő görcsöt eredményezett nála. Tudni illik Vani nagyon csikis. Ezt el is felejtettem! Bogival összenéztünk, ő egy aprót bólintott. Egy, kettő, három, és egyszerre ugrottunk Vanira. 
 - Ne! Nee! Légysziii! - kiabálta nevetve.
 - Mi a varázsszó?? - kérdeztem.
 - Kérleee.. -, de a vége nevetésbe fulladt.
 - Nem hallottuk - nevetett Bogi is.
 - Kérlek!! - kiáltotta Vani két röhögőgörcs között. Itt abbahagytuk a csikizést.
 - Mire jók a barátok? - kérdeztem mosolyogva.
 - Semmire! - mondta, miközben a ruháját porolta. Szerintem elképzelte magát kívülről, mert elkezdett nevetni. Mi meg nevettünk vele. Hirtelen kiözönlöttek a tanárok az udvarra. 
 - Gyerekek! 10.- esek!! - kiabált az ofőnk, Herczeg Imre. 
 - Tanár úr! - kiáltott fel boldogan Beni. - Olyan régen láttam!
 - Még szerencse. Most névsor szerint álljanak párosával! 
 - Tanár úr én ki mögött jövök? - kérdezte Beni, és még jó sokan.
 - Istenem, miért büntetsz?! Nem kell névsor szerint, de a rend érdekében fiú, lány párokat kérek! - azzal oda is ment a többi tanárhoz.
 - Vanessza! Én most ide állok - jelentette ki Beni, és oda is állt mellé.
 - Ezt most minek kellett bejelenteni? - kérdezte Vani mosolyogva.
 - Csak azért, hogy tudd hogy ide fogok állni - bólogatott nagy komolyan.
 - És mi ez a "Vanessza"? Minek hívsz így? - kérdezte.
 - Mert senki más nem hív így - ezzel Beni le is zárta a témát.
 - Figyu, én előre megyek - szólt Bogi. - Szeretem ha rajta vagyok az évnyitós képeken,  mert akkor anyuék is boldogak lehetnek, ha elküldök nekik egy párat.
 - Oké, én meg keresek egy párt - húztam el a számat. Éppen tanácstalanul járkáltam (pár után kutatva), amikor megláttam a bátyám, aki épp Georginával beszélgetett.
 - De biztos nem állhatok oda hozzád? - kérdezte kicsit hisztis hangon.
 - Biztos nem, szivi - válaszolt neki a bátyám. Szivi?! Ez meg mi? Ebből talán elég is volt, mikor valaki utánam kiáltott.
 - Hé! Nik! Szia! - kiáltott... Georgina!! Említettem, hogy utálom. Ő persze pontosan tudja, hogy őt is meg a Nik becenevet is rühellem.
 - Várj meg!
 - Mi van?  - fordultam meg idegesen.
 - Segítesz párt találni? - kérdezte a legszebb hangján. - Vagy mindegy is. Szia Nik! - és odament egy fiúhoz, akit nem láttam, mert kitakarta Beni.
 - Bence, szia! Nem leszel a párom? - kérdezte, ezek szerint Bencétől Georgina.  Nem elég neki a bátyám? Most már Bence is!
 - Őőő... nem kösz - utasította el Bence. Igen, igen, igen! Elutasította, elutasította! 
 - Miért ki a párod? - kérdezte Georgina szemöldök felhúzva.
 - Őőő... - nézett körbe Bence tanácstalanul. - Niki! - kiáltott fel hirtelen.
 - Értem, de szólj, ha másmilyen pár is kell - kacsintott rá.
 - Őőő... Kösz... Asszem... 
 - Akkor jó, szia! - köszönt el tőle Georgina, de még mielőtt elment volna átdobta a haját a válla felett. Utána pedig nagy fenék riszálással elment.
 - Niki, akkor nem jössz ide? - kérdezte Vani, aki mögött Bence állt.
 - Ja, de, persze. Legalább is, ha neked nem baj? - néztem fel Bencére. Most vettem észre milyen magas, és helyes, meg milyen szép a szeme ( az utóbbi kettőt már régebben ). Upsz, lehet, hogy kicsit tovább bámultam a kelleténél.
 - Persze, hogy nem baj - mosolygott rám. 
 - Gyerekek! Figyeljenek rám! - kiabált a mikrofonba az igazgató, ettől mindenki a fülére szorította a kezét. - Rendben, akkor el is kezdeném... - Bele is vágott az évnyitóbeszédébe, ami mellesleg ugyan olyan uncsi volt, mint tavaly. Pontosabban az egész évnyitó olyan unalmas volt mint  tavaly. Mikor végeztünk Bence felém fordult, amitől egy kicsit megremegett a térdem.
 - Egy nem más mint a régi sulimban. Az évnyitó ugyan olyan dög unalmas! - nevetett rám.
 - Egyetértek - lépett oda hozzánk Bogi.
 - Szerintem az minden suliban csak az lehet - mosolyogtam rájuk. 
 - Gyerekek! Figyeljetek! Most kaptok rá fél órát, hogy átöltözzetek, de utána kezdődik a tanítás! - mondta az ofő. 
 - Fél óra? - kiáltottam. - Reggel is gyorsan kellett elkészülnöm, most is! Milyen már ez?
 - Normális? - nevetett Beni.
 - Dehogy az! - védett meg Vani.
 - De ahelyett, hogy itt vitatkoztok, akár mehetnétek is, mert már csak 28 percetek van - mosolygott Bence. Upsz, igaza van! Sietek! Gyorsan fel is szaladtunk a szobába. Egész gyorsan végeztünk. 
Bogi

Vani


Én


 - Lehet, hogy igazuk volt, de ez titok! - mondta Vani.
 - Lakat a számon - mosolyogtam rá.
 - Szerintem menjünk a terembe. Most milyen órák lesznek? - kérdezte Bogi.
 - Csak ofőik, de még az a szerencse - válaszolt Vani. 
 - Akkor induljunk! - mondta Bogi. El is indultunk a termünkbe. 
 - Akkor ugye ez az? - állt meg Bogi a 10. osztály feliratú ajtó előtt. Csak egy osztály van. Elég kevesen hozzák kollégiumba a gyereküket, így csak egy évfolyamban egy osztály van. De itt is elég kevesen vagyunk. Vani benyitott az ajtón. Mikor beléptünk megláttuk, hogy már csak mi nem voltunk bent. Már csak pár üres hely volt. Egyébként csak 14- en voltunk az osztályban, de azért két személyes padok voltak. Volt egy üres pad pont a tanári asztal előtt ( oda persze nem akart senki sem ülni :P), meg egy üres hely az osztály egyik nem nagyon kedvelt tagja mellett, Robi mellett. A srác kicsit (na jó, nagyon) fura. Sosem láttam beszélgetni senkivel, csak akkor szólal meg ha kérdezik. Hát mi elég tanácstalanul néztünk össze. 
 - Ti üljetek csak egymás mellé, majd én odamegyek - szólt hirtelen Bogi.
 - Nem, majd én odaülök. Nem hagyhatom, hogy így kezd az évet - mondtam, és levágtam magam Robi mellé. 
 - Hát jó! - és ő is leült. Vani pedig mellé. 
 - Gyerekek! Most pedig mindenki álljon fel! Ültetés! 
"Nee!", "Most minek?", hangzott mindenfelől. 
 - Nincs vita! Gyerünk, gyerünk!
Mindenki felállt, és várta az ofőt, hogy eldöntse ki hová ül. 
 - Na akkor, - kezdte, és elővett egy lapot. - Először is a fiúk! Ide elém az új fiú, Deák Bence jön. Gyere csak fiam! Hallottam rólad pár érdekes dolgot, jobb ha szemmel tartalak. Benedek! Ne örülj ilyen látványosan! Téged sem felejtettelek el, gyere csak ide a bal szélső padba! - kezdte az ofő az ültetést. A fiúkkal elég gyorsan végzett. Előre a bajosak, középre az átlagosak, hátra pedig az amolyan "jófiúk". Most jöttünk mi lányok. 
 - Hát akkor gyertek csak közelebb lányok. Veletek nem szokott nagyobb baj lenni, így nem lesz olyan nehéz dolgom. Na akkor kezdjük, ide az első sor bal oldalára üljön például.. Hmmm... Ki is? Legyél te Vanessza! Utána ide pedig ide Bence mellé üljön mondjuk Nikol. Ide a harmadik helyre pedig Georgina. Vanessza mögé Rahel, Georgina mögé Boglárka... - és így tovább. Csak a végén maradt két fiú egymás mellett. Mert a lányok voltak hatan, a fiúk pedig nyolcan.  Én pedig Bence mellett ülök! El sem hiszem, hogy ekkora az én szerencsém.
 - Most pedig bemutatom nektek a két új tanulót, ha esetleg még nem ismernétek őket. - Bence és Bogi felálltak, és elindultak a tanári asztalhoz.
 - Most pedig mutatkozzatok be a többieknek! 
 - Hát én Deák Boglárka vagyok, vagyis inkább csak Bogi. Bence az ikertestvérem. És hát szerintem ennyi. Bence te jössz!
 - Te már mindent elmondtál. - Ezzel vissza is indult a helyére ( vagyis mellém : ). 
 - Nehogy azt higgyétek, hogy ennyivel megúsztátok! - szólt az ofő. - Most állva végig hallgatjátok a többieket! Kezd te Benedek!
 - Novák Benedek a becsületes nevem!... De ezt tudjátok... - egy picit még gondolkodott, hogy mit is mondhatna,de aztán gyorsan lezárta - A többit meg majd megtudjátok.
 - Hát Benedek, ez aztán pont olyan értelmes bemutatkozás volt, mint amit tőled vártam - szólalt meg az ofő. 
Vani pedig halkan kuncogott Beni mellett. 
 - Na akkor Vanessza. Hallgatunk! 
 - Hegedűs Vanesszának hívnak. Engem is ismertek már. Kilencedik óta ebbe az iskolába járok. Szeretek olvasni, írni, zenét hallgatni...
 - Rendben Vanessza, ennyi elég lesz. Nikol? - nézett rám az ofő. Hát ezek szerint sorban megyünk.
 - Varga Nikolnak hívnak. Én is kilencedig óta ide járok.... - és nem tudtam többet mondani. 
 - Rendben Nikol, semmi baj. Georgina? - haladt tovább az ofő.
 - Na, de tanár úr! Niki is csak annyit mondott mint én még sem tetszett őt lehülyézni! - háborodott fel Beni.
 - Talán azért drága fiam, mert ő nem adott még rá okot. Georgina?
 - Kozma Georginának hívnak - mondta affektálva. - De khm.. barátoknak csak Georgi - itt jelentőség teljesen Bencére nézett. Aki viszont csak egy szemöldök felhúzással reagálta le a dolgot. - Nagyon szeretek társaságban lenni, és érdekes emberekkel beszélgetni. Nagyon szeretek énekelni. És az emberek is szeretik, ahogyan énekelek. Hát körülbelül ennyi, de egyszer akár jobban megismerhetnénk egymást. - Eközben a mondat közben egyenesen Bence szemébe nézett.
Én esküszöm, hogy egyszer megfojtom ezt a lányt! Teljesen elegem van belőle. Először a bátyám, most meg Bence. És még csak nem is próbálja meg feltűnés nélkül csinálni... Folyamatosan a haját dobálja, rebegteti a szempilláit, lebiggyeszti az alsó ajkát. Ez a lány egy vérbeli liba! Amíg én nagyban Georginán elmélkedtem, és az elmével való robbantgatást próbálgattam a fején a bemutatkozások végére értünk. Ez is csak akkor tűnt fel amikor Bence nagy lendülettel levágódott mellém. Óvatosan oldalra néztem rá. Éppen a székén hátradőlve, kinyújtott kézzel rajzolgatott  egy a padon lévő kis fekete noteszba. A haja az arcába lógott, a szája picit elnyílt a koncentrálástól. És a szemei! Ma mintha még barnábbak lettek volna! Hupsz, oldalra nézett! Talán túl sokáig bámultam.. már megint. Én meg még mindig bámultam, ahelyett, hogy gyorsan előre kaptam volna a fejem. Ééés... rám mosolygott!! Én meg vissza. Egy darabig még nézegette az arcom aztán visszafordult és folytatta a firkálgatást. Húú... a pillangóim ott szteppeltek a hasamban. A pulzusom az egekben. Az arcom vér vörös. Vagyis őrülten zavarba jöttem! És aztán kicsöngettek. Bence felállt mellőlem és elindult Beniék padjához. Én is "bájosan" kikecmeregtem a padból. Magyarul majdnem kizuhantam. 
 - Nikiiii! - ugrott a hátamra valaki visítva. Azért pár pillanat kellett, mire le is esett, hogy ki az.
 - Vaniii! Mi van?! 
 - Beni olyan cuki - suttogta a fülembe és gyorsan átkarolta a nyakam, azért, hogy nehogy leessen.
 - Az szupi, de légyszi szállj le a hátamról! - szóltam rá nevetve.
 - A-am! - válaszolta.
 - Hát akkor jó... - és elkezdtem fel- alá nyargalászni a teremben Vanival a hátamon.
Egy idő után már mindenki minket bámult.
 - Neee! Tegyél le! - sikkantotta Vani, amikor majdnem hátraesett miközben én éppen az egyik padot próbáltam kikerülni. 
Hangosan felnevettem, de azért még rohangáltam egy picit. Az egésznek az lett a vége, hogy egyszer csak Vani már nem volt a hátamon. Gyorsan megfordultam, hogy lássam mi történt, de amint megláttam Vanesszát rám jött a röhögőgörcs.
 - Beniii! Engedj el! - kiáltotta kapálózva, miközben Beni szorosan (de azért gyengéden) tartotta a derekánál fogva.
 - Azt nem tehetem - mondta, és köhécselt párat, mert nagyon próbálta elfojtani a nevetést.
 - Na és miért nem? - kérdezte Vani, de még mindig nem hagyta abba a rúgkapálást.
 - Mert nem mondtad ki a varázsszót.
 - Ez most komoly?! 
 - Teljes mértékben.
 - Kérlek szépen engedj el! - kérte Vani mosolyogva.
 - Oké, de még van valami.
 - Na és mi?
 - Egy puszi! - mondta Beni a győztesek mosolyával.
 - Ahh.. - sóhajtott Vani, mintha annyira bánná. 
És aztán megfordult Beni mellkasa felé, megkapaszkodott a vállában és nyomott egy nagy cuppanós, és (direkt) nyálas puszit a fiú arcára. Aztán eltolta magától (már amennyire tudta, anélkül, hogy hátraborulna:D) és a képébe nevetett. Beni "undorodva" letörölte Vani nyálát az arcáról és aztán óvatosan letette. Én meg nevetve néztem őket. Oldalra fordultam és láttam, hogy Bogi is ott áll mellettem és nevetve figyeli a párocskát. 
 - Na ha vége a műsornak kérem Önöket, hogy fáradjanak a helyükre! - kiáltotta az ajtófélfának támaszkodó ofő. Vajon mióta állhatott ott? 
Gyorsan a helyemre iszkoltam és beszenvedtem magam a padba. Bence mosolyogva nézte a bénázásom. Amint sikerült leülnöm behúztam a székem és a pad felé hajoltam, mintha lenne rajta valami nagyon érdekes. De igazából azért csináltam, hogy az idő közben leengedett hajam fal legyen közöttünk és így ne lássa meg, hogy elpirultam. Az ofő közben leült a tanári asztalhoz és elkezdett nekünk magyarázni a helyes viselkedésről meg az ilyesmikről. Nem bírtam sokáig és picit oldalra fordítottam a fejem, hogy ránézhessek. Most is firkálgatott ugyanabba a fekete kis noteszba. És most is egyszer csak felnézett rám. Amint meglátta, hogy figyelem elmosolyodott, felhúzta az egyik szemöldökét és félre biccentette a fejét (mint egy kismadár:D), mintha csak azt kérdezte volna, hogy "Mi van?". Én csak mosolyogva megráztam a fejem és újra a padnak szenteltem a teljes figyelmemet.

Kedves naplóm!
Ma csak az ofővel voltak óráink. Bence szívdöglesztő volt, Geordinát egyszer megfojtom, a vacsi borzalmas volt. Vagyis csak egy átlagos nap volt. Jajj.. meg voltunk a lányokkal ma a plázában. Jó volt, megmutattuk Boginak a kedvenc kávézónkat.



2014. január 4., szombat

szeptember 1.

 Arra ébredtem, hogy a telefonom visít. Gyorsan felültem és leállítottam az ébresztőt.
 - Vani - suttogtam kedvesen. Ő csak nyöszörögve a másik oldalára fordult. Én aludtam az ágyon, ő meg egy matracon a földön. Fölé hajoltam.
 - Vani! - mondtam kicsit hangosabban,  és finoman megráztam a vállát, de semmi. Ezt még meg kellet ismételnem párszor mire kinyitotta a szemét.
 - Gyere, kelj fel! Hat óra van, és kilenckor a suliban kell lenni.
 - Jó, jó kelek - És most tényleg felkelt. Szerencsére már tegnap összepakoltunk, még azelőtt, mielőtt elmentünk volna a meccsre. Először én mentem a fürdőszobába. Na jó, jöhet a dilemma. Mi legyen a hajammal? Hagyjam leengedve, vagy kössem fel?
 - Vani! Haj? - Ez közöttünk szokásos, így ő rögtön tudta a választási lehetőségeket.
 - Engedd le!
Hát jó, úgy tényleg jobb. Leengedtem a hajam, picit felborzoltam, és az eredmény... annyira nem lett rossz. Jöhet a  smink. Nem szoktam vakolatot feltenni, de most Bencével találkozom, a fejem meg kicsit elaludtam. Egy kis korrektor, szempillaspirál, és egy kis tus, meg egy kis szájfény. Akkor a fejem megvan, már csak a ruha a kérdés. Szerencsére nekünk nem első nap kellett ünneplőbe menni, mert az a bepakolás, rendezkedés napja. Végül ezt vettem fel:

Kedves naplóm!
Tegnap találkoztam egy félistennel (nem viccelek, tuti nem e-világi!). Bencének hívják, és egyszerűen tökéletes. Kedves, helyes, és azok a szemek! Ha engem néz olyan mintha röntgeneznének. Ha csak ránézek olyan furcsa bizsergést érzek a hasamban. Ő az igazi? Eddig még alig volt kapcsolatom. Konkrétan csak egy, de az sem tartott sokáig. A fiú dobott egy másik lány miatt. Most mennem kell Vani kijött a fürdőből. 


 - Csini vagy! - mondtam Vaninak.
 - Te is.
 - Igen lányok mindketten jól néztek ki, de most indulni kéne! - szólalt meg Ádám, aki nem tudom mióta állhatott az ajtóban.
 - Oké, csak elbúcsúzom anyuéktól. 
Gyorsan megkerestem őket, épp a konyhában kávéztak. 
 - Szia anyu, mennem kell - szorosan megöleltem, ő pedig egy puszit adott a fejemre.
 - Máris? Nem maradhattok még egy kicsit? - kérdezte szomorúan.
 - Nem, sietnünk kell. Így is késésben vagyunk, de az őszi szünetben úgyis hazajövünk.
 - Rendben, vigyázz magadra
 - Apu, szia. - Őt is megöleltem.
 - Szia kicsim, majd azért egy-két e-mailt írhatnál. Vigyázz a fiúkkal!
 - Persze, hogy írok! A másikra pedig az a válaszom, hogy megpróbálok. - Adtam neki egy gyors puszit, és elsiettem a szobámba. Mire felértem Ádám már mindkettőn bőröndjét fogta, Vani meg az ő kézitáskáit. Gyorsan én is bementem a szobámba a sporttáskájaimért, amibe azok a ruhák voltak,amik nem fértek el a bőröndben. Kimentünk a kocsihoz, apu segített Ádámnak bepakolni. 
 - Szia apu - mondta Ádám, és kézfogásra nyújtotta a kezét. Apu csak furán nézett rá, és aztán szorosan megölelte.Ezt még a majdnem felnőtt bátyám sem úszhatja meg! :) Anyu is odament Ádámhoz, és megölelte.
 - Aztán vigyázz a lányokra! - szólt rá apu, amikor már mind a kocsiban ültünk.
 - Viszontlátásra! - integetett Vani mosolyogva. 
 - Szia Vani, vigyázz magadra! - mosolygott rá anyu, őt is megölelte volna, csak már a kocsiban ültünk. Vani szinte már családtag. Általános iskola óta legjobb barátnők vagyunk.
 - Akkor indulás! - kiáltott a bátyám, és beletaposott a gázba. Az út gyorsan eltelt. Vanival rengeteget beszélgettünk. 
 - Itt vagyunk! - szólt hátra Ádám.
 - Hú, ez nagyobb, mint emlékeztem - álmélkodott Vani. Egy biztos nem kicsi. A suli, meg a kollégium rész egybe van építve. Bal oldalt van a kollégium, az is kétemeletes, jobb oldalt pedig az iskola, és az is úgyszintén két emelet. 
 - Hát akkor, az év elkezdődött. 
 - Hát igen
 - Szerintem hagyjuk ezt az elmés  beszélgetést, és induljunk - nevette el magát Vani. Kikászálódtunk az autóból, és elkezdtük felhordani a cuccokat. Tavaly a 56. szobában voltunk, de Ádám azt mondta inkább kérdezzük meg a portán, hogy idén is ott leszünk-e. 
 - Jónapot! - szóltam a portásnak mikor sorra kerültünk.
 - Tessék? - nézett fel egy listából, amin a gólyák nevei vannak.
 - Azt szeretnénk tudni, hogy Varga Nikol, és Hegedűs Vanessza melyik szobában van? És hogy van-e új szobatársunk? 
A portás bólintott, és elkezdett kotorászni a lapjai között, majd felnézett egy listából.
 - A 103. szoba, és van egy új szobatársuk.
 - Kicsoda? - kérdezte kicsit félve Vani. Nem nagyon szereti az idegeneket.
 - Deák Boglárka - Mikor kimondta egyszerre mosolyodtunk el. Ez Bogi lesz.
 - Köszönjük a segítséget 
 - Állj! Én még nem tudom hol vagyok - szólalt meg a bátyám.
 - Varga Ádám, ön ugyanabba mint tavaly. - A portás elég csúnyán méregette a bátyám. Nem volt a tanárok kedvence, de ezek szerint a portásoké sem. Hát, valljuk be nem egy túl jó gyerek. 
 - Kössz - mondta a portásnak, és már el is indult előre. Mikor odaértünk elköszöntünk Ádámtól, és bevonszoltuk a bőröndöket a szobába. Ő pedig indult a fiú koleszba. 
 - Sziasztok! - köszönt vidáman Bogi.
 - Szia! - köszöntünk egyszerre Vanival. 
 - Nem mertem ágyat foglalni, mert mi van, ha ti is ugyanazt szeretnétek, mint én. Nem szeretném, ha ilyen miatt haragudnátok rám. Nem szeretem ha haragszanak rám. Mikor meghallottam, hogy veletek leszek egy szobába nagyon örültem, féltem...
 - Hú, légyszi kicsit lassíts! - nevetett rá Vani.
 - Jajj, bocsi. Néha kicsit hadarok. 
 - Egyébként mi ki szoktuk sorsolni kié melyik ágy. Eddig csak ketten voltunk egy szobában 
 - Akkor sorsoljunk! - kiáltott fel lelkesen.
 - Ki szeretné az ablak mellettit? - kérdeztem a többieket. Erre mindenki pályázott. Gyorsan felírtuk a nevünket egy lapra, és Bogi pedig kihúzta a kezemből az ágy tulajdonosát. 
 - Vani - olvasta fel a cetlit.
 - Jupí! - tapsikolt vidáman Vani, mi meg csak nevettünk rajta.
 - Akkor most jön a középső ágy - jelentettem be. 
 - Niki - olvasta Bogi. - Akkor enyém az ajtó felőli - állapította meg.  
 - Szerintem gyorsan pakoljunk ki, mert fél tizenegykor kezdődik egy kis útbaigazításféle. 
Elkezdte kipakolni. Először megágyaztam, elővettem pár otthoni párnát, és elrendezgettem őket. Utána bedugtam a telefontöltőt, azt a pár könyvet amit hoztam beraktam az ágy melletti éjjeli szekrénybe. Utána jöhettek a ruhák. Mindent szépen összehajtogattam, és rendszerezve bezsúfoltam, abba a pici szekrénybe amit tárolásra kaptunk. Mindenkinek jutott két polc. Végül mentem a fürdőszobába. Kiraktam a fogkefém, meg a mosakodó cuccomat. Azt ami meg a neszesszeremben maradt (fésű, smink stb.) beraktam az éjjeli szekrénybe. 
 - Én asszem végeztem - szólaltam meg 5 perccel fél tizenegy előtt.
 - Szerintem én is - mondta Vani.
 - Én meg még nem - 
Megnéztük hogy áll Bogi, hát még mindig az ágyneművel vacakolt. 
 - Most szerintem induljunk, ha visszajöttünk akkor segítünk kipakolni - nyugtatta meg Vani.
 - Oké,  akkor mehetünk is - és azzal eldobta az ágyneműt.
Mikor leértünk megláttam két nagyon nemkívánatos személyt. Rahelt és Georginát. Mindig keresztbe tesznek nekem. Tavaly volt egy fiú aki nagyon tetszett, de Georgina elkezdett vele járni csak azért, hogy idegesítsen. Pedig volt pasija! Csak amiatt a srác miatt dobta.
 - Látod őket? - súgta a fülembe Vani. Bólintottam, de most nem hagyom magam felidegelni, hisz a bátyám ott integetett felénk, mellette pedig ott ül a világ leghelyesebb pasija, és ő is minket néz. Ja, meg Ákos is ott volt. 
 - Gyertek ott vannak Bencéék - szólt Bogi.
Kihúztam magam, elővettem a legszebb járásom, és rá sem néztem Georgináékra. Mellettem Vani is így csinált, Bogi meg alapból így járt, így ez egy jó kis belépőre sikeredett :)
 - Sziasztok, hogy ment a berendezkedés? - kérdezte Ádám.
 - Egész jól, csak én nem tudok ágyneműt felhúzni - nevetett Bogi.
 - Majd belejössz - mosolygott rá a bátyám. Vani elég érdekesen nézett, remélem nem robban fel :P 
 - Bence, neked kik a szobatársaid? - kérdezte tőle Bogi.
 - Nem tom a nevüket. Mikor beléptem sakkoztak, de állítólag négyen leszünk egy szobában. Remélem vele majd jól kijövök.
 - Mi baj haver?! Majd megtanulsz sakkozni, és ha nagyon kedves vagy velük még malmozni is megtanítanak - röhögött Ákas, mi meg nevettünk vele. 
 - Gyerekek! Most már maradjanak csöndben! - hangzott fel az igazgató hangja. A terem szépen lassan elcsöndesült. 
 - Most belevágunk egy új évbe, de mindenek előtt tisztázni szeretném a kollégium szabályait. A fiúk semmilyen körülmény között nem mehetnek be a lányok épületébe. A lányoknak este 8 után el kell hagyniuk a fiúk részét, de még jobb ha át se mennek. Takarodó fél 10- kor. Reggel fél 7- kor kelés, és 7- kor reggeli. A szobákat tartsák tisztán! Senki sem fog maguk helyett kitakarítani, a személyzet nem arra van. Ha az étellel valami probléma van nem kell a szülőket hívogatni, úgy sem lesz jobb, hanem tessenek elfáradni az iskola melletti közértbe. 9 órára mindenkinek a szobájában kell lennie. Az iskola területét engedély nélkül elhagyni tilos. Ebét délben, vacsora pedig este hétkor. Ezennel megnyitom ezt a tanévet. A viszont látásra! 
Amint az igazgató hátat fordított mindenki elkezdett beszélni, és kiindulni a teremből, de egyszer csak az igazgató hirtelen megfordult.
 - Állj! Holnap reggel 8- kor ünneplőben az iskola előtt várakozzanak, ott lesz a hivatalos évnyitó!
Visszamentünk a szobánkba.
 - Akkor segítetek? - kérdezte Bogi, miközben tanácstalanul fogta az ágyneműt.
 - Persze - mondtuk egyszerre Vanival. Így együtt gyorsan elrendeztük Bogi dolgait is. 
 - Ma nem lesz ebéd, így ki kéne mennünk a boltba - tanácsolta Vani.
 - Ez jó ötlet. Hívjam Ádámékat is? - kérdeztem a többieket. 
 - Igen! - kiáltott lelkesen Vani, de ebben egy időben Bogi hevesen megrázta a fejét.
 - Miért ne? - kérdezte Vani olyan ártatlan fejjel, hogy az még egy ma született őzikének is becsületére válna. 
 - Kicsit elegem van a bátyámból, meg reméltem egy kicsit együtt is leszünk, így mi hárman, de mindegy legyen.
 - Köszi, de hogy kárpótoljunk holnap suli után elmegyünk a közeli plázába csak mi hárman! - mondta mosolyogva Vani.
 - Ez nagyon jó ötlet! - egyezett bele Bogi.
 - Akkor hívom - mondtam. - Szia.. Megyünk a boltba. Jöttök?... Aham...Oké, várunk a bolt elött.
 - Na, jönnek? - kérdezte Vani.
 - Igen, de csak Ádám.
 - Ohh - sajnálkozott Bogi.
 - De te nem is akartad, hogy jöjjön - nézett rá furán Vani.
 - De nem is magam miatt sajnálkozom, hanem Niki miatt. - Vani még mindig kérdőn nézett.
 - Úristen! Még nem volt időm elmondani! - kiáltottam fel. Általános óta nem volt titkunk egymás elött, most meg egy ilyen fontos infót elhallgatok előle. Remélem nem fog haragudni.
 - Na, és mit is nem mondtál el nekem? - kérdezte kíváncsian, de kicsit sem haragosan.
 - Azt, hogy tetszik neki a tesóm! 
 - Ja, azt. Azt már rég tudom - mondta kicsiit csalódottan.
 - De honnan? - De most tényleg ki mondta el neki??
 - Látszik - mondta úgy, mintha én nekem ezt már rég tudnom kéne.
 - Ennyire?! Remélem még nem tűnt fel neki. Ez milyen gáz. Mindegy, inkább menjünk, mert még megváratjuk a nagy szerelmedet - mondtam neki, miközben huncutul mosolyogtam. 
 - Ezt meg én nem tudtam! - kiáltott fel Bogi.
 - Majd ha visszajöttünk elmagyarázzuk. 
 - Oké - egyezett bele az ajánlatomba.
Gyorsan lementünk a lépcsőn, és elindultunk kifelé a bolt felé. Már messziről láttuk ahogy Ádám ott áll a boltnak támasztott háttal, és éppen beszélget egy lánnyal, akinek nem láttuk az arcát. Mikor odaértünk én majdnem idegbajt kaptam. Georgina nevetgélt éppen a bátyámmal, és közben az egyik (festett!!) fekete tincsét tekergette. 
 - Ó, szia Niki, és te is itt vagy Vani, de te ki is vagy? - nézett ártatlanul Bogira.
 - Szia, Bogi vagyok, te meg ugye Georgina? - Hát igen amint megláttam, hogy ő az, és még hallótávolságon kívül voltunk mondtam pár érdekes dolgot.
 - Igen, ezek szerint már hallottál rólam - Miközben Bogihoz beszélt jelentőségteljesen rám pillantott. 
 - Lányok, nektek baj lenne, ha mi most Georgi-val elmennénk sétálni - kérdezte a bátyám.
 - Nem, dehogy. - Próbáltam mosolyt erőltetni az arcomra. 
 - Akkor sziasztok - köszönt el a bátyám. Mikor elindultak Georgina még visszafordult. Gúnyosan mosolygott, és integetett felénk. 
 - Ez a csaj nagyon idegesítő! - mondta Bogi.
 - Az - sóhajtott Vani. - Hallottátok hogy hívta? Georgi! Most komolyan, ezek mikor lettek ilyen jóban?!
 - Jajj, Vani, tudod milyen a bátyám! Adok nekik két hetet, és tuti kiábrándul a csajból, de az se biztos, hogy bírja. Most komolyan ez csak egy séta. Ne mond, hogy neked ez nem jelent semmit, azért nem érdekel, de úgyis tudod, hogy érdekel. Georginát szerintem még most is én utálom a legjobban az egész világon!
 - Oké, hiszek neked, de most inkább vegyünk kaját.
Kajával megpakolva jöttünk ki a boltból.
 - Akarod, hogy megnézzük visszaért-e? - kérdezte Vanitól Bogi.
 - Nem, de Bencét nézzük meg, hisz ő nem tudhatja, hogy ma nem lesz ebéd.
 - Ha neked így jó, legyen - mosolygott rá Bogi.
Elindultunk a fiúk kolesza felé, de rájöttünk nem tudjuk melyik szoba Bencééké.
  -Majd én felhívom - mondta Bogi. - Szia... Gyere a kolesz elé!... Akkor hozd őt is!... Oké várunk.
  - Kit hoz magával? - kérdeztem kíváncsian. Ha ő meg Rahelt én esküszöm agyonverek valakit!
  - A szobatársát, de nyugi nem a sakkozókat 
Nem sokat kellet várni, hogy Bence megérkezzen. Ez a fiú tényleg nem egy sakkozós típusnak nézett ki :) Ő Beni, az osztály "hülyéje".
 - Sziasztok!Ő itt Beni, a szobatársam - mutatta be Bence a fiút.
 - Szia, minket már ismersz - mosolygott rá Vani a fiúra. - Ő pedig itt Bogi
 - Hoztunk kaját! - jelentette be Bogi.
 - Zsír! - kiáltott fel Beni. - Máris bírom - jelentette ki Bencének.
 - Meg is ehetnénk, ott egy pad - szólt Vani. Letelepedtünk. 
 - Egyébként ti miért váltottatok sulit? - kérdeztem Bencét.
 - Hát, anyuéknak ki kellett költözniük Ausztriába, mert apa ott kapott állást. Így mi meg koleszba vonultunk, mert nem akartunk kimenni. 
 - Ó, és ti hol lesztek a szünetekben?
 - Hát, ha anyáék itthon lesznek, akkor a régi házunkban. De ha nem akkor majd elválik - mosolygott rám, de ez a mosoly nem sugárzott túl sok boldogságot. Lehet, hogy amit mondtam, így ebben a helyzetben nagyon hülyén hangzott, de kicsúszott.
 - Hozzánk bármikor jöhettek
 - Köszi, ezt már Ádám is felajánlotta - mondta, de most már tényleg mosolygott.
 - Hé, srácok az ott nem Ádám meg Georgina? - kérdezte Beni elég furán nézve. Mind odanéztünk, és egy párt láttunk, akik egy fának dőlve csókolóznak. Gyorsan Vanira néztem, de ő csak gúnyosan mosolygott.
 - Megérdemlik egymást - ezzel a mondattal vissza is fordult Benihez, akivel eddig beszélgetett. Úgy látszik gyorsan túltette magát a bátyámon. De még jó is, nem szeretem, ha szomorú. Amíg ettünk nagyon jól elvoltunk. Hülyültünk, beszélgettünk, de egyszer csak a párocska  elkezdett felénk közeledni. 
 - Sziasztok - köszönt ránk Ádám. - Látom jól elvagytok, csatlakozhatunk? - kérdezte.
 - Mi éppen menni készültünk - mondtam, és fel is álltam. Egy biztos, ahol Georgina van, én ott tuti nem maradok. 
 - Ó, az kár - biggyesztette le az ajkát Georgina. - Most kikkel fogom kibeszélni az új pasimat - mikor látta, hogy nézünk kaján mosolyra húzta a száját.
 - Ti jártok? - néztem a bátyámra.
 - Igen, miért? - kérdezte.
 - Mindegy, de mi tényleg megyünk. Sziasztok! - köszöntem el Bencééktől. 
 - Sziasztok 
Most nagyon felidegeltem magam, hogy merészel összejönni a bátyámmal. Ez a lány nagyon idegesítő! Mikor felértünk a szobánkba rögtön leültünk az ágyamra.
 - Na jó, most tereljük a témát - szólt Bogi. - Beszéljünk a fiúkról! Mi van veled meg Bencével? 
 - Hát, nekem tetszik, de szerintem ennyi. Ő nem mutat túl nagy érdeklődést.
 - Dehogy nem! Eddig még nem hallottam lánnyal ilyen őszintén beszélgetni. 
 - Tényleg??
 - Hazudnék én neked?
 - Nem
 - Hát akkor. Igaz, elég sok barátnője volt, de igazából inkább azok a lányok akaszkodtak rá. Ő nem nagyon kereste a társaságukat. Na és veled mi van Vani? 
 - Már semmi. Igaz Ádám eléggé tetszett, de most ott van neki Georgina. 
 - Jajj, az a lány semmi hozzád képest! - kiáltottam fel hirtelen. Tényleg így gondoltam. Georgina csak a sminkből meg a magamutogatásból áll. 
 - Igazából nem nagyon érdekel. Mikor mondtad, hogy tudom-e milyen a bátyád rájöttem, hogy mitől olyan biztos, hogy engem nem hagy-e úgy ott mint  szinte az összes eddigi barátnőjét.
 - Akkor neked most nem tetszik senki? - kérdezte a lényegre törően Bogi.
 - Khm... Ez így ilyen formában nem igaz. Tavaly nagyon tetszett Beni, és most, hogy így beszélgettünk megint kezd elég szimpatikus lenni. - Ez a jó Vaniban, nagyon hirtelen lesz szerelmes, de nagyon gyorsan ki is heveri a fiúkat. Így szinte sosem szomorú fiú miatt.
 - Beni tényleg rendes srác - mosolyogtam Vanira.
Ezek után beszélgettünk minden féléről, egészen addig amíg egyszer csak Bogi megszólalt.
 - Úristen! Mikorra mondták a vacsit?
 - Hétre, miért? - kérdeztem.
 - Hát csak azért, mert fél kilenc van! 
 - Én nem vagyok éhes - mondta Vani. Igazából én sem voltam az, elég sokat zabáltunk lent a parkban. Gyorsan elszaladt az idő, de a fiúktól is vagy 3-4 óra körül jöttünk fel, most pedig rengeteget beszélgettünk.
 - Hát, igazából én sem - szólt Bogi.
 - Én megyek a fürdőbe. - És azzal be is vonultam a törcsimmel, meg a pizsimmel. Gyorsan letusoltam, fogat mostam, lemostam a sminkem, és már mentem is aludni, de előtte még elővettem a naplóm. 

Kedves naplóm!
Ma eléggé elfáradtam, hisz az utazás meg minden.Georgina nagyon felidegesített! Pont a bátyámat szemelte ki! De lehetett volna rosszabb is. Ha Bencét nézi ki magának. Azt nem éltem volna túl. Jó ,lehet, hogy ez így túlzásnak tűnik, de tényleg nagyon tetszik. Lehet, hogy ez már szerelem. Ez meg végképp túlzásnak tűnik, de mindegy. 
Bogi egy nagyon kedves lány. Igazából, eddig nem volt túl sok igazi barátnőm. Konkrétan csak Vani, de most Bogi is annak látszik. Általánosban volt sok amolyan haverom. Akikkel néha lehetett egy jót beszélgetni, de csak Vani volt olyan akivel mindent megbeszélhettem. Tavaly se volt másképpen. 
Most megyek aludni, mert mint említettem nagyon fáradt vagyok. 

2014. január 3., péntek

augusztus 31. folytatás

 - Ádám! Azt elfelejteted mondani hová is megyünk - fordult oldalra az ülésen Vani.
 - Egy focimeccsre! - jelentette be boldogan.
 - Neee!! - nyafogtam. Vani csak egy grimaszt vágott, hisz most be akar vágódni a bátyánál.
 - Deee!! - utánozta a hangom (kissé gúnyosan) a bátyám.
 - Na és mi lenne ha kitennél minket a plázánál? Az mindenkinek jó, na jó talán neked nem, mert megfosztalak csodás társaságomtól.
 - Arra már nincs idő - mondta, miközben előkereste a telefonját, hogy megnézze az időt, de közben az elkezdett csörögni. Gyorsan felvette a telefont.
 - Szia... aham,... Akkor most tudtok jönni?... Zsír! Ott találkozunk. Jönnek a húgomék is. Na csá! - és letette a telefont.
 - Ki volt az? - dugtam előre a fejem a két ülés közt.
 - Meglepi! - mosolyodott el.
 - Ne már! Követelem, hogy áruld el! - vettem "fenyegetőre" a hangsúlyt.
 - A-Am - rázta meg a fejét Ádám.
 - Légyszi!
 - Nem!
 - Légyszi!
 - Nem!
 - Vani! Segíts már! - fordultam barátnőm felé.
 - Minek? - vonta meg a vállát. - Úgy is itt vagyunk.
 - Biztos fiú - dünnyögtem. Ádám elővette a telefonját, és tárcsázott. Nemsokára megjelent a nagy tömegben egy telefont feltartó vadul integető kéz. Ádám is felemelte a karját, és elkezdett a "kéznek" integetni. Eltelt egy kis időbe mire a kéz gazdáját is megláthattuk, de azt a pillanatot sosem felejtem el. A srác éppen egy nála majdnem fél fejjel magasabb, amolyan két szekrény széles pasin próbált átjutni. Az arcát még nem láttam. Mikor végre kiért kicsit megbotlott, de végül egyensúlyban maradt, és felnézett. Na, velem ott állt meg a világ. Egy rövid vörös hajú, csoki barna szemű  srác állt előttem, de ehhez olyan gyönyörű (ha szabad ilyet fiúra mondani) arc járult, hogy majdnem összeestem. Amikor észrevettem, hogy az, az átható barna tekintet pont engem néz, majdnem elájultam.
 - Bence! Hogy mertél otthagyni! - hangzott fel hirtelen egy hangos kiáltás, és előlépett egy gyönyörű vörös hajú, barna szemű lány. Ő neki nem sikerült meg tartani az egyensúlyát, így orra esett... volna, ha (ezek szerint) Bence el nem kapja. Mint egy nyálas filmben, a lány a fiú karjaiba "ájult". Bence épp a derekát kapta el, a lány pedig átkulcsolta a nyakát. Bence kicsit aggódva nézett le rá.
 - Jól vagy? - kérdezte, miközben a lányt mustrálta, mintha azt keresné melyik hajszála görbült meg. Tuti egy pár, ez gáz. Pedig, ha a fiúra nézek olyan fura érzés fog el, mintha egy kolibri raj szálldosna a hasamban.
 - Persze! És most rögtön engedj el!
 - Lányok! Bemutatom nektek Bencét és Bogit. Bence és Bogi! Bemutatom nektek a lányokat. - Ádám úgy nézett körbe mintha most valami nagyon okosat mondott volna. Mindenki elég furán nézett rá, de neki ez nem esett le, így végül én törtem meg a csendet.
 - Név szerint pedig, ő itt mellettem Vanessa, vagyis inkább Vani. Én pedig Nikol, de jobban szeretem a Nikit, de légyszi a Nikket hanyagoljátok,  - de tényleg az, az egyetlen olyan név amit nem viselek el, szoktak N- nek is szólítani, valamelyik elmebeteg még Niksusz-nak is szólított, még általánosban. Csak Ádám szokott Niknek hívni, ha valamikor nagyon megbántom, de ilyen szerencsére ritkán van.
 - Örülünk, hogy megismerhetjük végre Ádám húgát, sokat mesél rólad - mosolygott rám barátságosan Bogi. Bármilyen aranyos valamilyen ellenszenvet érzek ellene, lehet, hogy a fiú miatt.
 - Figyeljetek csak! Azon a plakáton az van, hogy a meccs 3 perc múlva kezdődik - mondta Vani.
 - Nem baj, mi már vettünk jegyeket - nyugtatott meg minket Bence.
 - De azért inkább menjünk  - tanácsolta Vani, és elindult. Utána rögtön Ádám ment, utána én, utánam Bence, és a sort Bogi zárta. Mikor odaértünk a kapuhoz ott állt vagy öt biztonsági őr, mi szépen felmutattuk a jegyet, és már bent is voltunk. Megkerestük a helyünket, és szépen sorban leültünk. Így Bence mellém ült! Próbáltam nem megfulladni, vagy szívrohamot kapni. Bevonultak a játékosok. Először csak a szemöldököm ráncoltam, de végül megszólaltam.
 - Asszem, rossz helyre jöttünk - suttogtam, inkább csak magamnak.
 - Nem, jó helyen vagyunk - válaszolt szintén suttogva Bence.
 - De hisz ezek kislányok! - És nem vagyok vak! A pályán olyan 7- 8 éves kislányok álltak.
 - Igen, azok. Az egyik közülük a húgunk. - HugUNK, ez először fel sem tűnt, pedig fontos lett volna.
 - Ja, bocsi - pirultam el.
 - Nincs semmi baj - és rám villantotta a világ legcsodálatosabb mosolyát.
 - Melyik csapatban van?
 - A sárga mezesek között. Épp ott fut! Látod?
 - Öööö.. nem.  - És akkor hirtelen közelebb jött megfogta a kezem, és pont arra mutatott vele amerre a húga állt. Ebben a pillanatban nem igen tudtam a hugicára koncentrálni, mert konkrétan majdnem szívrohamot kaptam. A pulzusom ezerrel lüktetett a csuklómban (remélem nem érezte meg), a szívem meg majd kiugrott, az arcom meg skarlátvörösbe váltott. Az első félidő után volt egy kis szünet.
 - Vani, el kéne mennünk mosdóba - néztem rá kicsit célozgatóan.
 - De nekem nem kell - nézett fel rám. Úgy látszik nem vette az adást.
 - Nik! Én elmegyek veled - szólt Bogi. Én mély levegőt véve megfordultam. Nem hangsúlyoztam ki a bemutatkozásnál, hogy csak ezt az egy becenevet rühellem.
 - Ó, köszi - próbáltam kedves lenni, és még egy mosolyt is magamra erőltettem. Miközben kerestük a mosdót folyamatosan csacsogott.
 - ... és akkor most anyuék átirtattak minket egy másik suliba. Kiderült, hogy mi is ugyanabba a suliba fogunk járni mint ti. Veled meg Vanival még osztálytársak is leszünk - mosolygott vidáman. Állj! Mi ez a többesszám?
 - Átírattak titeket?
 - Igen, engem meg a testvéremet
 - És neked ki a tesód?
 - Hát Bence! Te nem tudtad? Nem sokaknak szokott feltűnni, hogy ikrek vagyunk, csak a hajunk hasonlít. Na jó, meg talán a szemünk is de az enyém sötétebb mint Bencéé, meg hát az idősebb is én vagyok,...
 - Állj! Ti tesók vagytok?
 - Igen, mint az előbb mondtam
 - Akkor nem jártok?! - kiáltottam boldogan.
 - Fúj, nem vagyunk vérfertőzők! Azt hitted járunk? - nevetett fel. - És nagyon örülsz neki, hogy mégsem. Úristen! Neked tetszik a bátyám! - kiáltott fel hangosan. Én gyorsan befogtam a száját.
 - Psszt! Halkabban!
 -Oké, oké... de tetszik?
 - Khm... izé... aham
 - Nem értettem tisztán - mosolygott kissé  idegesítően.
 -Igen, tetszik, de csak picit! De kérlek ne mond el neki!
 - Dehogy mondom - mosolygott rám megnyugtatóan. Így, hogy tisztáztuk a dolgokat, rájöttem, hogy Bogi nagyon kedves lány. Végigbeszélgettük az egész szünetet, és mikor visszaértünk a többiek picit furán néztek ránk. Lehet, hogy érződött a feszkó. Mikor vége lett a meccsnek még beszéltünk pár szót, de aztán Bencééknek menniük kellett. Egyébként  Bence húgáék nyertek.